Bencéék Erdélyben jártak

Előző hét végén került sor jégkorongcsapatunk első idei erdélyi túrájára, amelynek során pénteken a Csíkszereda, szombaton pedig a Gyergyószentmiklós csapatával játszottunk. A sorsolás pillanatában szinte már foglaltuk is a szállásokat, hiszen a baráti társasággal régebb óta terveztünk egy erdélyi körutat, a meccsekkel fűszerezve pedig összeköthetük a kellemest – a lila győzelmekkel (legalábbis ez volt a terv).

Bár az előjelek nem voltak túl bíztatóak az UTE jégkorongcsapatát illetően, hiszen (ki ne tudná?) folyamatos vereségek értek minket az előszezonban, majd később az idény első két meccsén is, előbb meglepetésre a Hokiklubtól, majd hosszabbítás után a Fraditól is. Mi mégis bizakodva vágtunk neki a túrának (mi mást tehettünk volna), hiszen a rossz széria egyszer csak megszakad, miért ne lehetne ez éppen most, Erdélyben?

A vesztes derby másnapján, kedd este indultunk útnak Arad felé – hiszen nem csak a péntek-szombati meccsek vártak ránk, hanem a tervek szerint a legendás szépségű Transzalpina és Transzfogarasi utak is. Az első éjszaka Aradon ért minket, majd másnap folytattuk túránkat Gyulafehérvár felé, innen indultunk neki a harmadik nap, szerda reggelén a Transzalpina útnak. Ez a kivételes szépségű út egészen elképesztően csodálatos, szinte leírhatatlan élmény volt vezetni rajta.

A fotó talán nem is adja át megfelelően, mennyire lenyűgöző ez a táj. Nagy szerencsénk volt az idővel is, szinte végig napsütés kísérte az erdélyi túránkat, a sofőrök karjai rendesen le is pirultak a kormány mögött.

A csütörtök estét Argyasudvarhelyen töltöttük, innen indultunk másnap Csíkszereda felé a szintén legendás Transzfogarasi úton keresztül. Ha azt mondjuk, hogy a Transzalpina egy csodás, lenyűgöző út, nem tudom, milyen jelzőket használjunk az aznapi útvonalra. Egyszerűen fantasztikus, lélegzetelállító! Sajnos a hegy tetején tervezett miccs-ebédünk elmaradt (Piroska néni, a helyi kürtőskalácsos azt mondta, már hideg van, ezért nincsenek nyitva a miccs sütödék – nem is értettük, hiszen volt vagy 3 fok!), de sebaj, így egy hatalmas, 10 lei-es kürtőskaláccsal vígasztalódtunk.

Folytatva utunkat a lenyűgöző tájon lassacskán megérkeztünk Csíkszeredára, ahol a Három Székely fogadóban elkezdtünk hangolódni a délutáni meccsre. Előbb lecsúszott egy-egy tányér töltött káposzta/székelykáposzta, majd jöttek az áfonyapálinkák és a Csíki sörök is szépen sorban. Szállásunk egy jó negyedórás sétára volt a jégcsarnoktól, gyaloglás közben pedig szemügyre vehettük, hogy itt valóban nagy becsben tarják a jégkorongot: a buszmegállók táblatartói is hokiütő formájúak és szinte minden sarkon a csíki hokisok mosolyognak vissza egy-egy plakátról, a csarnok előtti jégkorongos szoborról már nem is beszélve.

A meccsre a belépő 20 lei volt és bár először véletlenül beültünk a helyi bérletesek közé (ezúton is elnézést), végül megtaláltuk a vendégeknek kijelölt H szektort. Korábban fényképeken és a közvetítéseken nagyobbnak tűnt a csarnok és a kezdésnél még igen foghíjasak voltak a széksorok, de a második harmadra szépen megtelt a nézőtér (még a vendég szektor is, helyi fiatalok ültek be mellénk). Vételeztünk egy-egy forró teát (sör nincs a csarnokban, zsírosdeszka viszont természetesen van) és már kezdődhetett is a meccs!

A meccs konkrét értékelésétől eltekintenénk (egyrészt nem értek annyira a hokihoz, másrészt az eredményt már mindenki tudja), viszont a csapat szerintem nem játszott rosszul, sőt: így ki lehet kapni (persze nem jó érzés), az emberhátrányos gól pedig valami egészen pazar volt, amit ütöttünk. Igyekeztünk mi szurkolók is hozzátenni a magunkét ami a bíztatást illeti, bár utólag visszanézve a közvetítést, igazán csak akkor volt esélyünk, hogy hallatszódjunk, amikor a csíki közönség elhallgatott (például amikor Pance remek gólja csitította el őket).

Az újpesti gólok közül kettő is előttünk esett, azonban a hosszabbításban sajnos jött Becze és a második pontot otthon tartotta a helyieknek. A kézfogások után a csapat egy része kijött megköszönni nekünk a bíztatást, ez azért mindig remekül esik a szurkolóknak, főleg, ha ennyit utaznak a csapat miatt.

Hazafelé még beugrottunk az Erika presszóba (talán még sose néztek rám ilyen csúnyán, mint amikor kértem egy Vilmost és már töltötte volna a decit a csapos hölgy, én viszont a felesnél mondtam, hogy elég), aztán nyugovóra tértünk, hiszen holnap is van még nap, ami pedig fontosabb: van meccs is! Másnap reggeli után már indultunk is kocsival tovább. Mivel Gyergyó nagyjából egy órányira van csak Csíkszeredától, így úticélunkon egyből áthaladva a Gyilkos-tó és a Békás-szoros felé vettük az irányt, amolyan turistáskodás céljával. Itt végre megszereztük a Transzfogarasin elmaradt miccs-et is, illetve természetesen feltankoltunk egy újabb adag kürtőskaláccsal. Nézelődés után a szállásunk felé vettük az irányt, ami egy jó 10 perces sétára feküdt csak a jégcsarnoktól. Kevéske alapozás után itt is célbavettük a csarnok bejáratát, ahol beszereztük a 15 lei-es belépőket.

Maga a csarnok eléggé a város szélén fekszik, tökéletesen átadja a vidék feelingjét (csakis jó értelemben!). Itt még annyira sincs vendégszektor, mint Szeredán, így teljesen elvegyülve álltuk végig a meccset a hazaiakkal (természetesen mindenfajta feszültség nélkül, nagyon örültek nekünk, hogy itt vagyunk). A gyergyói jégcsarnokban azonban csak a felső sorokból látni valamit a pályából, mivel a plexi minősége és a széksorok elhelyezése sem a legideálisabb, de ezzel nem nagyon tudtunk mit kezdeni, igyekeztünk a felső sorokba orientálódni. Mivel itt is csak forró teát lehetett kapni, így abból tankoltunk fel a kezdés előtt, aztán már indulhatott is a meccs!

A részletes beszámolótól ezesetben is eltekintenék, csak címszavakban: 1.harmad – buta kiállítások, hazai gól. 2.harmad – lila fordítás, Vincze sérülése, örömünnep számunkra. Lehet, hogy meglesz végre az első idei sikerünk? 3.harmad – hidegzuhany.

Az eredmény ismert, 5-3 oda. Rendkívül csalódottak voltunk az eredmény miatt, talán még jobban is, mint előző nap, hiszen itt úgy éreztük, kezünkben a meccs. Aztán persze kiénekelték a sajtot a szánkból, teljesen érthetetlen volt, amit a jégen láttunk az utolsó 20 percben. Talán ezt a csapat is megérezhette, mivel a kézfogás után nem jöttek oda hozzánk megköszönni a bíztatást (Horváth Ákos volt az egyetlen kivétel), ami nem esett jól, mert persze kikaptunk, de attól még utaztunk sok kilométert a csapat miatt, ennyit szerintem minden idegenbeli meccsen megérdemelnének a szurkolók.

A meccs után aztán beültünk (gyakorlatilag inkább ki, a teraszra, mivel bent már nem volt hely) a pálya bejáratával szemközti hoki-kocsmába (csak nézzétek a pultot, a fél karom odaadnám, ha lehetne egy ilyenem!), mellettünk pedig egyre-másra jöttek a játékosok a hatalmas csomagjaikkal és pakoltak be a buszba.

Páran a játékosok közül odaszóltak nekünk, hogy köszönik a bíztatást (Siki még elnézést is kért az eredmények miatt), ez természetesen jól esett. Mi is jó utat kívántunk nekik hazafelé, hiszen még éjjel várt rájuk egy jó 8 órás út Budapest felé.

Mi másnap tettük meg ezt a hosszú utat (természetesen útközben megálltunk beszerezni az elmaradhatatlan pálinkát és sajtokat), végül vasárnap estefelé értünk Pest határába.

Összességében remek pár napot töltöttünk Erdélyben, akinek pedig van rá lehetősége, hogy elkísérje a csapatot, csak ajánlani tudom a dolgot. Akár ezt az útvonalat is, amit mi megtettünk, 5 és fél nap alatt kényelmesen teljesíthető, 2000 km-es táv, örökre emlékezetes marad. A meccsek is különlegesek voltak, hiszen korábban még sosem jártunk ezekben a csarnokokban és bár az eredmények nem úgy sikerültek, ahogy terveztük, ha legközelebb lesz lehetőségünk, újra jövünk, hiszen:“Akárhogy volt, s akárhogy lesz, mi mindig itt leszünk. lila-fehérbe öltözve éljük le életünk!”

1 Trackback / Pingback

  1. Alapszakasz – kezdődik a végjáték – Újpesti Jégkorong

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*