“Egytankal” Mariborba

Csapatunk augusztus 23-án, pénteken játszotta második felkészülési mérkőzését a Stavanger Oilers ellen, Mariborban, az események azonban már korábban elkezdődtek. Amikor kiderült a mérkőzés ténye, kb. egy hónapja, azonnal “akcióba” léptem és betámadtam az asszonyt; régóta nyaggat, hogy látni akarja Szlovéniát, én meg a csapatot akartam látni, így a céljaink találkoztak, másnapra pedig már a szállás is le volt foglalva. Telt-múlt az idő, sikerült összehozni egy szurkolói “flashmobot” az egyik jeges edzésre, majd jött egy kis nyaralás Horvátországban (ami miatt lemaradtam a gyetvai meccsről), de végre elérkeztünk a meccs előtti naphoz. Egy gyermekkori barátom (aki Vasas szurkoló) felhívott, hogy vettek egy lakást, nézzem meg. Mondtam, rendben, menjünk. Mint kiderült, egy utcában sikerült lakáshoz jutnia egy szurkolótársunkkal, amikor erre ráeszméltem, azonnal telefonáltam is; “Szevasz, itt vagyok az utcában, tudnál kölcsönözni nekem egy drapit? Megyek Mariborba.” Kaptam. 3-at is! (Meg egy kávét is!) Mindhármat büszkén helyeztem a biztonságos Sparos zacskóba, majd a csomagtartóba. Még aznap délután felhívott egy másik szurkolótársunk: “Helló, a kocsimban van a dob, beszéltük, hogy elvinnéd, kell?” Persze, hogy kell! Ami a legjobban esett, hogy egészen a házunkig elhozta! (Ezúton is nagyon köszönöm!) Szóval megvolt a dob, a drapik, a mez, a sál, a zászló. Természetesen éjjel alig tudtam elaludni.

Az ébresztő 9-re volt beállítva, de 7-kor már a plafont bámultam. Az asszony délig dolgozott, én pedig pakoltam. Tűkön ülve vártam az indulást, hisz ebben a szezonban először láthattam a srácokat játszani (na meg Maribort sem láttam még soha). Végre 11 óra lett, kocsiba bepakol és tűz! Irány életem párjáért a Klinikákhoz. Kicsit korábban érkeztem, így a parkolóban még gyorsan átnéztem az autót. Minden rendben volt, kivéve az üzemanyag szintet, de ezt sikerült a Haller utcai kútnál orvosolni: “Teleküldöm, egy huszasból kijön”- mondtam. Kijött, nem egész 18-ból, mivel egy német márkához szokván nem számoltam azzal, hogy a francia 307-es tankja kisebb. “Nembaj, elég lesz ez oda-vissza”. Nekivágtunk az útnak. “Végre” gondoltam, azonban a péntek kora délután közbeszólt – hamarabb értünk el az “Osztyapenkótól’ – Fehérvárig úgy, hogy közben megálltunk Budaörsön üdítőt, energiaitalt venni, mint a Petőfi hídtól – Újbuda Központig. Érkezésnek a délután 4 volt megcélozva. Nyomtam a macseknak, ami a csövön kifért (ez egy 1.4 benzinnél klímával 135 km/h volt), de a sűrű forgalom és az autó képességei miatt veszélyben volt az érkezés időpontja, ráadásul Tornyiszentmiklós előtt építik az M70-et és még szlovén matricát is kellett venni. Végtelennek tűnt az M7, de töretlenül mentünk előre. Átérve a határon döbbenten láttam a táblákat a pályán: 110, 100, alagutak, Viaduktok… “Gyönyörű látvány, fantasztikus út, visszafelé majd megnézzük.” Még ki is terelték az autókat az egyik pihenőnél, ‘vinnyetta kontrola’. Vinnyetta volt, szabályosan kiragasztva, így a Policija mosolyogva intett, hogy “Ájde”. Végre elértünk az A5 autópályán az elágazásig “Maribor-Sever jobbra”. Rápillantva a GPS-re, 18 perc a szállásig, az órán 16:02. Ez nem jött össze, de még nincs minden veszve! A szállás a belvárosban volt, a parkolás fizetős, 1 euro / 20 perc. Mivel 50 euro volt nálunk, és nem tudtuk, mennyi lesz a szállás – belépő – sör kombi, nem akartam fizetni, inkább gyorsan elküldtem az asszonyt, hogy csekkoljon be. Ez 15 perc alatt sikerült is neki 30 euróval rövidebben, de mosolyogva tért vissza az autóhoz. “Mehetünk!” 5 percnyi autózás után elérkeztünk végre a csarnokhoz, a kocsiban gyors átöltözés LILÁBA, hátizsákba a drapikat, melegebb ruhát, ha esetleg hideg lenne (nem volt), és irány a pénztár! Természetesen nem találtuk meg elsőre és a büfében kötöttünk ki, ahol megérdeklődtem, hogy mégis hol jutunk be. “Sziasztok, nem tudjátok, hol kell bemenni?” – hallottam a hátam mögül a magyar szót! Két úriember kereste még rajtunk kívül a bejáratot. Megérdeklődtük, megtudtuk. a jegy 5 euro per kopf, így megint csak rövidebbek lettünk, de maradt egy 10-es “kávéra meg burekra”. Bementünk a csarnokba, a csapatok már a kékvonalon, én meg gyorsan drapikat ki, dobot elő és HAAAAAAAAJ-RÁ LILÁK! Néhányan a jégről és kb 35-40 norvég a lelátóról is meglepetten nézett. LIIIIIIILA-FEHÉÉÉÉÉR….. folytattam dobolva, üvöltve – de egyedül. Nem érdekelt, végre itt vagyok, végre láthatom a kedvenceket, végre szurkolhatok, ha egyedül, hát egyedül. Párocskám, mivel nagyon nem köti le a kedvenc sportom, olvasgatott, meg paparazzát játszott – a kabátja alól videózta az “ámokfutásomat”. Közben zajlott a meccs, párában, “gőzben”, sercegett a jég, csattogott a plexi – és Dusi szerkója.

Duschek nagyot dolgozott az egész meccsen

Annyi lövést kapott már az első 5 percben, mint amennyit egy harmadban szokás. De állta a sarat, bravúr-bravúr hátán, de emberhátrányba kerültünk és Forsberg megtörte – ez úgy kb a 15. lövésük lehetett már. Forsberg? Ejjha, mellette pedig 44-essel feltűnt Zajac is, majd Poulsen, meg egy fekete bőrű spíler, akinek a nevét hiába vadásztam, de ezek után nem lennék meglepve, ha PK Subbannak hívnák – ezek elhozták az NHL-t… Az Oilers nem állt le, de Dusi sem. Fantasztikus kapusteljesítmény, a csapat viszont csak lézengett, minden lepattanó a norvégokhoz került, sorra dolgozták ki a lövőhelyzeteket, a mieink csak kergették a pakkot. A 12. percig tartottuk az 1 gólt, de csak néha kószáltunk az ellenfél harmadában, ekkor Talge bevitte a második találatot, majd 5 percre rá Trettenes talált be egy olyan szitu után, amikor háromszor passzolták keresztbe oda-vissza Dusi előtt a pakkot. Tic-tac-toe. Ekkor a norvég szurkolók is hallatták magukat egy picit, ám ők inkább sörözni és beszélgetni jöttek a meccsre.

Ales mosolygós volt, mint mindig

A szünetben beszéltem pár szót Alessel, aki a lelátón figyelte a macska-egér játékot, de ha ketten állnak ott Dáviddal a kapuban, akkor sem úsztuk volna meg gól nélkül – “Nagy a különbség, fáradtak a srácok. De jó lesz ez” – mondta. Feltehetően a szezonra gondolt, mert a meccsen nem lett jó, bár a második harmadban egész jól nézett ki a csapat, sokkal koncentráltabb, összeszedettebb volt a társaság, Dusinak sem akadt annyi dolga, de ami akadt, azt gond nélkül megoldotta. Arni is elővette a tanári védekezést, Nilan is ott volt mindenhol – 15 percig . Eközben kaptunk egy szerencsétlen gólt, de ez benne van, majd bal belsővel egy norvég kapásból verte be – amit először meg is adtak. Hevesen reklamáltunk – én és a srácok is, majd rövid megbeszélés után visszavonták. Jóvan’… Ezután Devin összetűzésbe keveredett egy norvéggal, akinek az orra bánta a találkát, Devin pedig kesztyűvel ütésért 5 + 20-al Gyetva után ismét a zuhanyban találta magát. Az 5 percet jól kezdtük, Nemes ugrott ki, de kimaradt a ziccer, majd 2 az 1-ben Benk kapott forintos passzt, de a korong kettétört az ütőjén, ezután azonban az Oilers felállt, először a rettenetes Trettenes lőtte be saját maga második találatát, majd Kissel lövése talált utat a kapuba. 0-6-al érkeztünk a szünetre, ahol váltottunk pár szót Daniékkal, majd egy alkoholbódult norvég jött oda elég magasan tartott orral, de némi normál hangnemű szóváltás után inkább odébbállt, és folytatta a folyadékbevitelt. A harmadik harmad rémálomszerűen kezdődött, 1 perc alatt kettőt rámolt be az Oilers, igaz, hatalmas malacuk volt mindkétszer, Poulsen és Kissel találtak be, a védelem asszisztálása mellett. Ezután megemberelte magát a csapat, Többször is igen veszélyes szituációt alakítottunk ki, de az 51. percben mégis újabb, immár a kilencedik norvég találat született meg, Hoff vágta be kapásból. Ezt még én is megtapsoltam, de aztán gyorsan visszatértem a HAJRÁ LILÁK-hoz. Ez jót is tett a csapatnak (hiszem én), még ugyanabban a percben Benk lőtt a kapu elé egy korongot, amit Godó Dani jó érzékkel paskolt be a jobb sarokba! GÓÓÓÓÓÓÓL, kiáltottam, majd hangos “ÚJPEST-ÚJPEST-ÚJPEST” skandálások közepette intettem Daninak, hogy ez szép volt, bár szerintem nem látta. Ezután vagy a norvégok álltak le, vagy mi kaptunk energialöketet a góltól, de többet voltunk a támadó harmadban, több kísérlet is volt, de vagy a blokkban, vagy a kapusban haltak el a lövések. Amikor már azt hittük, hogy megússzuk 10 alatt, az utolsó percben Talge tett róla, hogy ne így legyen. Súlyos, már-már arcpirító zakó lett, de Dani és Dusi azért kaptak 1-1 csokit tőlem a végén. Legalább is remélem, hogy Daninak sikerült bedobnom, a cél ő volt.

A srácok megköszönték, hogy ott voltunk, majd fáradtan, elcsigázottan és idegesen mentek be az öltözőbe. Minden reakciójuk érthető volt. Összeszedtem a cuccokat, összepakoltam és távoztunk mi is. Kifelé menet megállított minket a csapatbusz mellett 3 norvég szurkoló “Hey, you made great job! Not your team, you, personally!” – mondta egyikük, majd a csapatbuszon lévő címerre mutatott, a vasmacskáról és a csokidobásról érdeklődött. Pár percet beszélgettünk, majd elindultunk a szállásra. Kis Hostel, de olcsó és egy éjszakára pont jó. Lepakoltunk, vásároltunk a helyi Lidl-ben, majd megnéztük a Maribori éjszakát.

Sokat tanulhatnánk a Maribor boltjától – itt minden van

Egy sör 2,80 Euro volt. Sok hely hamar bezárt, azonban van egy utca, ahol szó szerint megy az utcabál éjszaka – de csak itt, dugig emberrel, hangos zene, kaja-pia bőven, ír Pub, német sör, olasz bor, minden, ami kell. Egy sörre itt is jók voltunk, majd az úttól és a meccstől fáradtan, de jókedvűen mentünk aludni.

Itt is tudják – A vasmacska hatalma

Másnap konstatáltam, hogy fél tank benzint emésztett fel a macsek. Tényleg elég lesz az “egytank” benzin hazáig! Elég lett, főleg, hogy hazaúton Balatonig csak sétakocsikáztunk és nézelődtünk. A határon megláttunk egy “bogárrajt”! Oldtimer olasz 500-as Fiatokkal jöttek Itáliából európai körútra! Jópofa volt, le is fotóztam.

“Fityók” a pihenőben

Egy gyors kávé után haladtunk tovább hazáig, 5 óra és fél tank sem kellett, hogy hazaérjünk. Jó volt, bár Maribortól és a csapattól is többet vártam. Lesz ez jobb is!

2 Comments

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*


*

code