Pénteken a Stavangerrel mérkőzünk

A gyetvai mérkőzés után második ellenfélként egy igazi nagycsapat, a Stavanger Oilers érkezik. Na sajnos nem Újpestre, hanem Mariborba, a Ledna Dvorana jégcsarnokba a Poletna Hokejska Liga felkészülési mérkőzéssorozat keretein belül. Az Oilers „vendégei” csapatunk mellett még a Villach és a Graz lesznek, csapatunk a második lesz a sorban, a Villach után érkezünk, akikkel szerdán, vagyis ma játszik az Oilers.

A norvég csapat az utóbbi évtizedben szinte egyeduralkodó volt hazájában – 2009 óta 7 bajnoki címet szereztek amely mellé még egy ezüstérem is társult, nemzetközi színtéren pedig egy Kontinentális kupa győzelem mellett 4 Bajnokok Ligája szezonban is képviselték hazájukat, egyszer sikerült túlélniük a csoportkört is.

A Stavanger kerete sokat változott a legutóbbi szezon óta, többek között a házi lista első 3 helyezettje és 133 pont is elhagyta az Oilerst – Legacé (50), Vigier (44) és Lucia (39) is más csapatban folytatja pályafutását idén.

A Stavanger Oilers idei kerete

Csapatunkból hiányoztak már Gyetván is, de most sem lesznek velünk az U20-as válogatottal készülő ifjoncaink, Márkus Levente (Gyetván Farkas Gergő volt a backup), Pokornyi Dávid, Kovács Sebestyén és Zsigmond Áron, akik Karlstadban versengenek a Super Challengen.

Maribor

Maribor Szlovénia második legnagyobb városa. A város kb 112 ezer ember otthona, területe 147,5 négyzetkilométer. Mariborról először 1164-ben tesznek említést, ekkor Marchburg néven ismerték a települést, mely német határvárként funkcionált. Városi kiváltságokat 1254-ben kapott. I. Rudolf Habsburg uralkodó II. Ottokár cseh király felett aratott 1278-as győzelme után gyors növekedésnek indult. 1532-ben és 1683-ban sikeresen állt ellen török ostromoknak, és évszázadokig a Habsburg-birodalom része maradt. (forrás: Wikipedia).

Utazási információk

Budapestről – Mariborba a legegyszerűbb módon autóval juthatunk el, az M7-M70-es utakon a határt Tornyiszentmiklósnál átlépve a Szlovén A5-ös autópályán a leggyorsabb (FIGYELEM, SZLOVÉNIÁBAN IS SZÜKSÉG VAN AUTÓPÁLYA MATRICA MEGVÁLTÁSÁRA, A HETI MATRICA ÁRA 15 EURO). A távolság így 343 km.

Mariborba egyszerű út vezet, azonban az autópályák Szlovéniában is fizetősek!

Vonattal 4, vagy 6 átszállással juthatunk ide, ezt az opciót nem ajánljuk, azonban a Flixbusz szolgáltatásnál találtunk még szabad helyet, aki szeretné igénybe venni, még megteheti EZEN A LINKEN

Forrás: www.flixbus.hu

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*