1956-1957 – A történelem sodrában

Ahogy március utolsó napjaiban véget ért az előző idény, a csapatok tulajdonképpen már meg is kezdték a felkészülést a következőre. A játékosok erőnlétét heti két-három szárazedzéssel igyekeztek legalább szinten tartani, aki más sportágat is űzött, mondjuk gyeplabdázott vagy teniszezett, annak természetesen az e téren fennálló “nyári kihívásoknak” is meg kellett felelni. 1954 óta egy aprócska fedett jégfelület is rendelkezésre állt, ahol a sportolók a nyári hónapokban gyakorolhatták a korcsolyázást. A Csepeli Vasas kezelésében lévő, kettő-kettő és fél hónapon át üzemelő pálya a Csemege Édesipari Gyár Budafoki úti telephelyén működött és óránként 150 Ft-ért vehették igénybe a szakosztályok. Az új szezon előtt az is bizakodásra adott okot, hogy a Millenáris műjégpályájának átadásával kettőre nőtt a jégkorongozók által is használható jégfelület: mindenki abban reménykedett, hogy ezzel jelentősen bővül majd az edzéslehetőség, azaz megsokszorozódik a csapatok rendelkezésére álló jégidő. E téren azonban végül keserű csalódás várt a hokisokra, hiszen 1956. decemberétől teljesen kiszorultak a Városligetből, ahol a toborzáson kívül más tevékenységet nem is folytathattak.

Természetesen az Újpest is gőzerővel készült a második szezonjára. Miközben a játékosok Szamosi Ferenc és Hircsák István vezetésével szorgalmasan tréningeztek, addig a vezetők a keret megerősítésén és bővítésén fáradoztak. Az új szerzemények között Szilassy Antal, a megszűnt Bp. Szikra támadója volt a legidősebb a maga huszonöt évével, a húszesztendős Begala Béla a Törekvéstől, míg a tizenhét éves reménység, Boróczi Gábor az Építőktől tette át székhelyét a lila-fehérekhez. A csapat sztárigazolását a szintén tizenhét esztendős, kiemelkedő tehetségnek számító Palotás János jelentette, aki ekkor már a felnőtt válogatott keretének is oszlopos tagja volt és aki a bajnoki címvédő Bp. Kinizsit hagyta el az újpestiek kedvéért. Az ő sportkör váltása azonban már közel sem volt viharok nélkül való!

Palotás János 1957-ben

Az átigazolási botrány alapját az jelentette, hogy 1955-re Palotás Öcsi viszonya kibékíthetetlenül megromlott az élelmezésiek vezetőségével. Az okot a pénz és az ebből fakadó bizalomvesztés jelentette: a népes családból származó játékos, aki a nyolc általános elvégzése után máris kénytelen volt munkába állni, a szakosztály kérésére kilépett az Óbudai Pamutkikészítő Gyár kötelékéből, hogy az edzés és utazási kikérőket jobban toleráló Pest-Szolnok megyei Borforgalmi Vállalatnál kapjon új állást. Igen ám, de az utóbbi helyen alig több, mint a felét kereste annak az összegnek, amit korábban Óbudán kapott. Habár a sportkör vezetői garantálták számára,  hogy a bérszínvonala záros határidőn belül eléri a régi nívót, az ígéret valahogy nem akart teljesülni. Palotás ennek okán 1956. április 26-án bejelentette a Kinizsiből való kilépését – a gondolat egyébként már 1955. novemberében is komolyan foglalkoztatta, tárgyalt is a frissiben megalakult Dózsa, valamint a Vörös Meteor vezetőivel – és egyben kérelmezte a lila-fehérekhez való átigazolás jóváhagyását. Némi huzavona után az élelmezésiek vezetősége úgy döntött, hogy fegyelmit indít a játékos ellen, ami hatályba lépés esetén akár két és féléves eltiltással is járhatott volna. A felek közötti közvetítés végül eredményre vezetett és a Kinizsi, ha nehezen is, de hozzájárult Palotás János Újpestre szerződéséhez.

Mátraházi nyári edzőtábor. Balról: Palotás János, csapatkísérő, Szadovszky Imre (gyúró), Kemenes, Boróczi Gábor, Rancz Sándor, Hircsák István, Futó Károly, Begala Béla, Kvetán József, Bán József, May András, Haléczius János, azonosítatlan játékos (Forrás: May András archívuma)

Az alaposan megerősített és megfiatalított keret augusztusban Mátraházán edzőtáborozott, majd, ahogy őszre fordult az idő, lélekben már mindenki az október közepére időzített külföldi, jeges edzésekkel és felkészülési mérkőzésekkel kecsegtető túrára készült. Eközben a Társadalmi Jégkorong-szövetség annak rendje és módja szerint elkészítette az 1956-1957. évre vonatkozó terveket, amit a magyar sportéletet akkoriban irányító és szervező OTSB el is fogadott. Ennek értelmében november végén a Béke Kupa nyitotta volna meg az idényt, amit a bajnokság küzdelmei követtek volna a március eleji befejezésig. Az ifjúsági csapatok valamivel később, de ugyanebben a sorrendben játszották volna végig a saját szezonjukat.

A csapat október közepén elutazott Csehszlovákiába, hogy Pozsonyban kezdje meg a jeges felkészülést. Október 23-án kedden már a második mérkőzésüket játszották a fiúk a TJ Červená hviezda Bratislava (ma Inter Dúbravka Bratislava), azaz a helyi belügyi együttes ellen. Az első összecsapáson 2-2-es döntetlen lett a végeredmény, míg a kedd esti mérkőzésen csupán 2-0-ra tudtak nyerni a hazaiak. Talán mondani sem kéne, hogy ez még felkészülési szinten is figyelemre méltóan kiugró eredménynek számított, hiszen a csehszlovákok ekkor már a nemzetközi élvonalhoz tartoztak és jégkorong csapataink tulajdonképpen a háború vége óta nem tudtak ilyen kitűnő eredményeket elérni ellenük. Még egy fontos dolgot meg kell jegyezni: az egyetlen forrás, ami hírt közölt idehaza a két mérkőzésről, már az újjáalakuló UTE portyájaként tudósított az eseményről!

Útban Pozsony felé. Balról: May András, Rancz Sándor, Haléczius János, Bán József, Futó Károly, Hircsák István, mögött Fodor István, Szadovszky Imre, Szilasi Antal, Boróczi Gábor, előtte Kemenes (Forrás: May András archívuma)

A csapat centere, May András így emlékezett vissza azokra a napokra: “Szilassy Antallal már az indulás előtt elhatároztuk, hogy a túra második állomását jelentő Berlinből nyugatra szökünk majd. A cél érdekében 40 aranyérmét rejtettem el a derékszíjamba, s így felkészülve utaztam ki a csapattal Pozsonyba. Magát az akciót október 30-án készültünk végrehajtani. 23-án azonban Budapesten kitört a forradalom, ami alaposan keresztülhúzta a számításainkat. Miután befejeződött az aznapi mérkőzésünk, amit legnagyobb csodálkozásunkra és számunkra akkor még érthetetlen módon teljesen üres lelátók előtt játszottunk végig, visszatértünk a pozsonyi rendőrakadémia kollégiumában biztosított szállásunkra. Nem sokkal később jelezték, hogy telefonom van. Az édesapám hívott, aki közölte velem, hogy a kommunizmusnak vége és Magyarország ismét szabad! Ironikus, hogy mindez csak 13 napig volt igaz. A csehszlovákok azonnal őrizet alá helyeztek minket és az esetleges szimpátiatüntetésektől félve törölték a további meccseinket, sőt a túra folytatását is ellehetetlenítették. Hat hosszú nap után végre útnak indítottak minket Magyarország felé. November 3-án, szombat éjszaka érkeztünk haza Budapestre. Másnap a szovjet csapatok támadást indítottak a főváros ellen. Tüzérséget, harckocsikat, géppuskákat és pihent csapatokat vetettek be a puskákkal és molotov-koktélokkal harcoló srácok ellen. Mi is tudtuk és ők is tudták, hogy veszett ügyért folyik a harc. Senki sem segített… Az oroszok átvették az irányítást és visszahelyezték a régi rezsim tagjait a hatalomba. Az egyetlen megoldást a szökés jelentette, amit végül november 22-én éjszaka sikerült is végrehajtani.”

May András és Szilassy Antal Mátraházán.

A harcok elültével az eltiport országra egy ideig dermedt csend borult, ám december elején, így vagy úgy, ismét kezdett beindulni az élet. Szerencsére a Millenáris és a Városligeti Műjégpálya is használható állapotban maradt, habár az utóbbi főépületének homlokzata kapott néhány, a jégkészítést nem befolyásoló találatot. A Millenáris már december 4-én megnyitotta kapuit a sportolók előtt, a jégkorongozók délelőtt 10 és 12 óra között használhatták a jeget. A városligeti pályát csak a hónap végén, december 30-án vehették birtokba a korcsolyázni vágyók. A csapatok legnagyobb gondját tehát nem a jéghiány, hanem a játékosok összegyűjtése és a veszteségek számbavétele jelentette. A tömeges emigráció hatása természetesen a jégkorongozók családjára is kihatott, főleg a fiatalabb generáció tagjai közül hagyták el sokan az országot. Bár teljesen pontos adatok jelenleg még nem állnak rendelkezésre, annyi azonban bátran kijelenthető, hogy az elvesztett játékosok száma csapatonként minimum 3-6 fő között mozgott.

Nem volt ez másként Újpesten sem. Az októberi edzőtáborba még a következő kerettel utaztak el a lila-fehérek: Hircsák István és Kemenes (kapusok), Ádám András, Bán József, Begala Béla, Boróczi Gábor, Fodor István, Futó Imre, Haléczius János, Kvetán József, May András, Molnár Tibor Dezső, Palotás József, Rancz Sándor, Szilassy Antal, Ujfalussy Róbert, Zima János. December 5-én, amikor a csapat egy kéthetes portya keretében útra kelt az NDK-ba, a következő névsort adta közre a sajtó: Hircsák, Pásztor és Szende (kapusok), Ádám, Bán, Begala, Boróczi, Gubó (BVSC), Haléczius, Kenderessy (Vörös Meteor), Molnár, Palotás, Rancz, Szőgyén (BVSC), Siraki (BVSC), Ujfalussy, Zima. Vagyis Kemenes, Fodor, Futó, Kvetán, May és Szilassy ekkor már nem voltak a csapat tagjai. May történetét fentebb már ismertettem: a fiatal csatár nyugatra emigrált és 1957. januárjában már az Egyesült Államokban volt, jelenleg is ott él. Szilassy Antal szintén az USA-ban telepedett le. A többiek 1956 utáni sorsáról jelenleg nincs információm.

A berlini Werner-Seelenbinder-Halle belseje 1956 nyarán.

Visszatérve az NDK túrára, az ekkor UTE és Bp. Dózsa néven is említett hokicsapat tizenkét saját és öt vendégjátékossal kelt útra, hogy két hét alatt négy mérkőzést játsszon a helyi alakulatok ellen. A csapattal tartott még Kecskés József szakosztályelnök, Jámbor János szakosztályvezető és Szadovszky Imre gyúró is. Miután a repülőgép leszállt Berlinben, a fiúk néhány napon át Werner-Seelenbinder-Halle jegén edzettek, egy fedett jégcsarnokban, ahol viszont csak éjfél magasságában volt számukra szabad jégidő. Innen Rostockba vezetett az út, hogy december 9-én megmérkőzzenek a három Dynamo, a Berlin, a Rostock és a Weißwasser legjobbjaiból álló válogatottal. A meccs nem sokkal a városba való megérkezés után kezdődött, így nem csoda, hogy a csapat alapos, 8-2 arányú verést kapott a kelet-német válogatottal szinte egyenértékű szelekciótól. Az első harmad után még 1-1-es döntetlenre állt a meccs, a második 20 percet már 2-1-re nyerték a németek, a záró játékrészben pedig 5-0-ra lépték le a fáradó újpestieket. Másnap azonban, miután levedlették a fiúk a hosszú vonatozás okozta ólmosságot, visszafizették a kölcsönt és 5-3-ra nyertek. Az első harmad ezúttal is 1-1-es döntetlent hozott, a másodikban 2-2-re végeztek a fiúk, míg a harmadikat 2-0-ra nyerték a jól hajrázó lila-fehérek. A német sajtó másnap Ádám András játékát emelte ki a sok jó teljesítmény közül. Nem véletlenül, hiszen kapitányunk két gólt is szerzett. A további találatokat Szamosi, Bán és Molnár szerezték. Német részről Klügel kétszer, Koll egyszer volt eredményes. December 15-én jöhetett a visszaút Berlinbe, ahol némi túlzással, ismét a pályaudvarról kellett felkorcsolyázni a jégre, hogy Hircsákék összemérhessék erejüket az Oberligás SC Einheit Berlin csapatával. Az újpestiek frenetikus első harmadot produkáltak és 4-1-es vezetéssel vonultak az öltözőbe, a következő 40 percben azonban kiütközött a fáradtság, illetve a nagyobb játéktudás és a berliniek végül 8-5-ös vereséget mértek a csapatra úgy, hogy a második harmadot 2-1, a harmadikat 5-0 arányban nyerték. Másnap a Dnyamo, illetve az Einheit Berlin ifjúsági csapataiból összeállított szelekció elleni összecsapás zárta a túrát. Az Újpest ismét jó teljesítményt nyújtott és 4-1 arányban legyőzte a kelet-német fiatalok válogatottját. Szó mi szó, ezúttal is remekül helytálltak a fiúk.

Az éremnek azonban volt másik oldala is, mivel a kiutazók közül nem mindenki tért haza. Az újpesti Begala Béla és a BVSC-s Szőgyén István Berlinből nyugatra távoztak. Előbbi végül Ausztráliában telepedett le, ahol helyi csapatok tagjaként az 1960-as évekig folytatta a jégkorongot. Idehaza erről természetesen egy szót sem írt a sajtó, a túráról megjelent tudósításokban következetesen 15 fős keretről írtak, melybe beleszámolták a szükségből ismét szerelést húzó, önmagát reaktiváló edzőt, Szamosi Ferencet is.

Idehaza a legnagyobb gondot a bajnokság megszervezése okozta, ugyanis a lila-fehérek külföldi túrája egyáltalán nem volt egyedülálló jelenség. A hazai viszonyok értelemszerűen meglehetősen bizonytalanok voltak és mivel a szövetség is inkább a saját reorganizációjával volt elfoglalva, senkinek halvány fogalma sem volt arról, hogy mikor és milyen formában indul majd be a pontvadászat, ha beindul egyáltalán. Ebből fakadóan az egyes sportkörök a saját szakállukra intézkedve kötöttek le barátságos meccseket itthon és külföldön, hiszen ha arra módjuk volt, azonnal indultak is egy-egy határon túli portyára.

December 26-án végre a jégkorongra éhes újpesti szurkolók is találkozhattak a csapat egy részével, hiszen ekkor került megrendezésre a Bp. Dózsa/BVSC – Bp. Vörös Meteor/Bp. Építők vegyes csapatai által vívott bemutató mérkőzés. Az érdeklődés hatalmas volt, a nehéz körülmények és a tömegeket vonzó rendezvényeket árgus szemekkel figyelő hatalom ellenére több mint 3000 néző gyűlt össze a Millenáris lelátóin. Az összeállítások a következők voltak:

Bp. Dózsa/BVSC: Kneusel Emil (kapus – BVSC) – Palotás János (Újpest), Siraki Lóránt (BVSC) – Gubó Gábor (BVSC), Molnár Tibor (Újpest), Boróczi Gábor (Újpest) – Babán József (BVSC), Kertész József (BVSC) – Zima János (Újpest), Zsitva Viktor (BVSC)

Bp. Vörös Meteor/Bp. Építők: Szeghy Ferenc (kapus – VM) – Havas Róbert (VM), Pásztor György (VM) – Kun György (VM), Patócs György (VM), Tóth István (Építők) – Újfalussy Ervin (VM), Patócs András (VM) – Patócs Péter (VM), Tichy Lajos (VM), Varga József (VM)

A meccs 3-3-as döntetlennel ért véget, a gólszerzők Gubó, Kertész és Palotás, illetve Patócs Péter, Tóth és Havas voltak.

Az ünnepek után, 1957. január 6-án a Népsport arról tudósított, hogy a lila-fehérek január 11-13. között nemzetközi jégkorong torna megrendezésére készülnek a Városligeti Műjégpályán. A meghívott csapatok a csehszlovák TJ Červená hviezda Bratislava és a kelet-német Dynamo Weisswasser csapatai voltak. A torna végül “technikai okokra” hivatkozva elmaradt (valójában a szovjet hatóságok, félve a béketábor képviselőinek esetleges reakcióitól, megtiltották a külföldi együttesek beutazását az országba).

Szintén január 6-án került sor az újpesti tanácsházán arra a nyilvános értekezletre, amely az UTE újjáalakulásával foglalkozott. A nagyteremben több mint 150 résztvevő, sportolók, szurkolók, a mozgalom által megválasztott bizottság tagjai és a belügyi vezetők voltak jelen. A minisztérium képviselőin kívül, akik ragaszkodtak a Dózsa név megtartásához, mindenki más a történelmi elnevezés és címer visszaállítása mellett érvelt. A tárgyalások folytatását január 20-ra tűzték ki. Erre szintén a tanácsházán került sor. Habár a közgyűlés kimondta az Újpesti Torna Egylet újjáalakulását, amit az üzemi sportkörök és az Egyesült Izzó vezetése is támogatott, a Bp. Dózsa belügyi vezetői megtiltották a sportolók átlépését a régi-új egyesületbe. A patthelyzetet még sokáig nem sikerült feloldani, így végül, hosszú halogatás és aknamunka után, kompromisszumos megoldás született: a Budapesti Dózsa SK helyét az Újpesti Dózsa Sport Club vette át – az UTE újjáalakulása csak a rendszerváltozás után válhatott valódi realitássá.

Az 1956-57. évi szezon bajnoki küzdelmeire vonatkozóan a Jégkorong-szövetség Ideiglenes Intézőbizottságában két álláspont feszült egymásnak: az első hívei egy január 12-én kezdődő, két körből álló, a Ferencváros, a Bp. Vörös Meteor, az Újpesti Dózsa, a BVSC és a Bp. Építők részvételével megrendezendő torna mellett érvelt, míg a másik nézet képviselői, az időközben már lekötött külföldi portyák tükrében, egy februári, egykörös OB kiírását szorgalmazták. Hosszas viták és egyeztetések után a tagok és a csapatok az utóbbi megoldás mellett döntöttek. A 20. magyar országos bajnokság kezdetét 1957. február 16-ra időzítették.

A bizonytalanságban eltöltött hosszú idő újabb komoly vezéráldozattal járt Újpesten. A csapatkapitány Ádám András, aki kiváló, nemzetközileg is elismert teniszjátékos volt, január végén úgy döntött, hogy nem vár tovább és inkább az utóbbi karrierjét helyezi előtérbe. Február elején már a párizsi fedettpályás bajnokságon, majd Lyonban versenyzett. Pótlására egy másik teniszező hokist hívtak vissza a csapathoz, az előző évben már kipróbált Katona Zoltán személyében.

Boróczi Gábor a válogatott mezében

Február 9-én nagyszabású jégkorongtorna kezdődött Belgrádban hat főváros, Tokió, Brüsszel, Bukarest, Szófia, Budapest és természetesen Belgrád részvételével. A Budapest Válogatott néven induló magyar csapatban nyolc játékos (Hircsák István, Szamosi Ferenc, Rancz Sándor, Bán József, Molnár Tibor, Boróczi Gábor, Ujfalussy Róbert és Palotás János) képviselte a lila-fehér színeket. A válogatott három győzelemmel és egy vereséggel a hazaiak mögött végül a második helyen végzett. Az újpesti játékosok Ujfalussy kivételével, aki csak a románok ellen húzott szerelést, minden meccsen pályára léptek, sőt a második támadótrió zömmel a Bán-Molnár-Boróczi hármas volt.

1956. február 16-án szombaton végre megkezdődött a bajnokság, melynek mérkőzéseit kivétel nélkül a Millenárison rendezték meg. A nyitó összecsapást a történelmi nevét visszanyerő, a Bp. Kinizsi jogutódjaként címvédőnek számító Ferencvárosi TC játszotta a Bp. Építőkkel, akiket a papírformának megfelelően könnyed játékkal 9-2 arányban győzött le. Következhetett a játéknap második meccse a BVSC és az Újpesti Dózsa között.

BVSC: Kneusel Emil – Babán József, Margó György – Miks Károly, Siraki Lóránt, Gubó Gábor – Rendi János, Nagy Károly – Zsitva Viktor, Kertész József, Háray Béla – Koutny Lajos, Blaske Károly

Újpesti Dózsa: Hircsák István – Szamosi Ferenc, Palotás János – Bán József, Molnár Tibor, Boróczi Gábor – Rancz Sándor – Haléczius János, Ujfalussy Róbert, Katona Zoltán

Habár a lila-fehérek két teljes sort sem tudtak kiállítani, a mérkőzés nagy részében mégis ők irányították a kemény és színvonalas játékot. A vasutasok határtalan lelkesedéssel vetették bele magukat a küzdelembe és Siraki révén a 7. percben a vezetést is megszerezték. Négy perccel később Boróczi találatával egyenlített az Újpest. A második harmad 8. percében ismét Siraki juttatta előnyhöz a BVSC-ét, amit a veterán Háray növelt kettőre a 36. percben. Az újpestiek ugyan számtalan helyzetet dolgoztak ki az ellenfél kapuja előtt, ám ezeket rendre ki is hagyták, így hiába próbáltak meg mindent az utolsó játékrészben is, Bán 57. percben lőtt gólja már csak a szépítéshez volt elég.

BVSC – Újpesti Dózsa

3-2

(1-1, 2-0, 0-1)

A rajt sajnos nem sikerült fényesre, de bánkódásra vagy pihenésre alig jutott idő, hiszen másnap ismét jégre lépett a csapat. Az ellenfél ezúttal a Lippói Róbert edző által irányított Bp. Építők volt.

Újpesti Dózsa: Hircsák István – Szamosi Ferenc, Palotás János – Bán József, Molnár Tibor, Boróczi Gábor – Rancz Sándor – Haléczius János, Ujfalussy Róbert, Katona Zoltán

Bp. Építők: Andorka Imre – Peringer Tihamér, Szolcsánszky Vilmos – Tóth István, Kolozsi András, Tóbiás Tibor – Richter Emil, Sáfár György – Jakabházy László, Stipsicz István, Konkoly Károly – Baka

A lila-fehérek ezúttal sem tudtak újabb játékost csatasorba állítani, így ismét foghíjas összeállításban léptek jégre. Ennek ellenére a 11. percben Boróczi góljával sikerült megszerezni a vezetést, majd egy percre rá Bán is mattolta Andorkát. Néhány másodperccel később azonban máris kettős emberhátrányba került a csapat, amit a kék-fehérek Stipsicz és Szolcsánszky révén kíméletlenül ki is használtak. Rancz Sándor 19. percben lőtt találatára volt szükség ahhoz, hogy a lilák előnnyel vonulhassanak az öltözőbe. Szünet után már kidomborodott Hircsákék nagyobb játéktudása és tapasztalata, sorban érkeztek az újpesti gólok: Boróczi a 21., Palotás a 28., Szamosi és Rancz a 29. percben voltak eredményesek. A harmadik harmad hatodik percében olyan heves zivatarral csapott le a vihar a Millenárisra, hogy negyedórán át szünetelt a játék. A folytatásban Palotás a 49., Katona az 50. percben vette be Andorka kapuját, a fordulás után viszont már csak a kék-fehérek tudtak gólt lőni Kolozsi révén az 56. percben. A lila-fehérek így is nagy gólarányú győzelemmel hozták a kötelezőt.

Újpesti Dózsa – Bp. Építők

9-3

(3-2, 4-0, 2-1)

A játéknap másik mérkőzésén a Bp. Vörös Meteor nagy küzdelemben 1-0-ra verte a BVSC csapatát.

Mivel a csapatok egy része ezt követően külföldi túrákra indult, három hetes szünet állt be a rövidke bajnokságban. Az Újpest jégkorong csapata egy Nyugat-Németországot és Svédországot érintő portyára kért és kapott engedélyt, ám arról jelenleg semmilyen információval nem rendelkezem, hogy a csapat el is utazott volna a tervezett túrára. Hircsák István bizonyosan nem, hiszen ő Moszkvába tartott, hogy a Magyar Jégkorong-szövetség Ideiglenes Intézőbizottságának tagjaként, mint megfigyelő, részt vegyen a szovjet fővárosban február 24. és március 2. között megrendezett világbajnokságon. A szövetség arról is döntött, hogy a bajnokság végén lehetőséget ad a csapatoknak a villámigazolásokra, ám a szakosztályok csak két esetben élhetnek ezzel a lehetőséggel.

Március 7-én a Budapest néven szereplő válogatott mérkőzött meg egy pozsonyi utánpótlás szelekcióval. A Millenárison lejátszott, 8-2-es vereséggel záruló meccsen Palotás János, Molnár Tibor és Boróczi Gábor kapott szerepet az Újpestből. A magyar gólokat Molnár és Boróczi szerezték.

Négy nappal később végre folytatódhatott a bajnokság, méghozzá a szurkolók által legjobban várt összecsapással. A hatóságok, mivel feltehetően féltek az esetleges spontán tömegmezdulásoktól, hétfőre időzítették az örökrangadót, amelyre így is több mint 1000 néző volt kíváncsi a helyszínen.

Újpesti Dózsa: Hircsák István – Rancz Sándor, Szamosi Ferenc – Palotás János, Molnár Tibor Dezső, Boróczi Gábor – Haláczius János – Ujfalussy Róbert, Bán József, Katona Zoltán

FTC: Pozsonyi Lajos – Kondorosi Tihamér, Schneck János – Lőrincz Ferenc, Rajkai László, Szende János – Bárány Lajos, Raffa György – Simon V. László, Grimm György, Beszteri-Balogh János

Hircsák készül elkapni a magasra pattant korongot

Az átalakított sorokkal felálló Újpest alaposan meglepte a zöld-fehéreket. Molnár már a 2. percben betalált Pozsonyi kapujába és bár Grimm a 10. percben még egyenlített, a lila-fehérek Molnár 17. és Palotás 18. percben lőtt újabb góljai révén 3-1-es előnnyel vonulhattak be az öltözőbe. A második harmad 35.percében Katona Zoltán háromra hízlalta az Újpest vezetését. Az utolsó játékrészben sem változott a játék képe: a lilák kíméletlenül használták ki a helyzeteiket. Bán a 43. percben 5-1-re alakította az állást és bár Beszteri-Balogh egy perccel később szépített, Boróczi a 45. percben visszaállította a négygólos különbséget.

Újpesti Dózsa – Ferencváros

6-2

(3-1, 1-0, 2-1)

Másnap a Bp. Vörös Meteor 5-0 arányban győzte le az Építőket, majd március 18-án az FTC-ét is magabiztosan verték 8-2-re. Március 19-én a vasutasok érvényesítették a papírformát a Bp. Építők 6-2-es legyőzésével.

A lila-fehérek március 20-án hétfőn a Meteor ellen léptek legközelebb jégre, ami egyben az egykörös bajnokság utolsó meccse volt a számukra. A mérkőzésnek bőven volt még tétje, hiszen győzelem esetén Szamosiék pontszámban beérték volna a tabellát vezető riválisukat, s ebben az esetben egy címdöntő összecsapás keretében dönthettek volna az aranyérem sorsáról.

Bp. Vörös Meteor: Szeghy Ferenc – Martinuzzi Béla, Vagyóczky István – Kenderessy Balázs, Patócs György, Patócs András – Pásztor György, Havas Róbert – Tichy Lajos, Ujfalussy Ervin, Varga József – Patócs Péter, Kun György, Egri János

Újpesti Dózsa: Hircsák István – Rancz Sándor, Szamosi Ferenc – Palotás János, Molnár Tibor Dezső, Boróczi Gábor – Haléczius János – Ujfalussy Róbert, Bán József, Katona Zoltán

A fentiek ellenére az első harmad közepéig lanyha játékot láthatott a közönség, Vagyóczky 9. percben szerzett gólja azonban egycsapásra felizzította a kedélyeket. A lila-fehérek gyors támadásokat vezettek, minek eredményeként Palotás a 15. percben ki is egyenlített. Két perccel később Haléczius is beköszönt Szeghynek, így újpesti előnnyel vonultak pihenni a csapatok. Szünet után zömmel a Meteor játéka dominált, ám a lila-fehéreknek is akadtak nagy helyzeteik. Gólt azonban csak az ellenfél tudott elérni: Pásztor a 28., Havas a 29. percben volt eredményes. A harmadik harmad szikrázóan keményre sikerült, az Újpest mindent megtett az egyenlítésért, ám ahogy telt az idő, egyre inkább érezni lehetett, hogy a bővebb játékoskerettel gazdálkodó Meteor lesz a győztes. Kenderessy 56. percben szerzett góljával végleg el is dőlt a bajnoki cím sorsa.

Bp. Vörös Meteor – Újpesti Dózsa

4-2

(1-2, 2-0, 1-0)

A fiúknak nem maradt más dolguk, mint figyelni a másnapi BVSC-FTC összecsapást, amely a bajnokság záró meccseként döntött a további helyezések sorsáról. A vasutasok végül 6-2 arányban győztek és ezzel be is biztosították maguknak az ezüstérmet. A lila-fehéreknek a második szezonjukban is a bronzérem jutott, ami figyelembe véve a szűkös keretet, a november-december során elszenvedett veszteségeket, valamint Ádám András hiányát, nem is volt olyan rossz eredmény.

Az idénynek azonban még nem volt vége az újpesti jégkorongozók számára, hiszen március 30-án a Millenárison végre sikerült vendégül látniuk kelet-német testvércsapatukat, a Dynamo Berlint. A lila-fehérek öt vendégjátékossal erősítettek a mérkőzésre, amit több mint 1000 szurkoló nézett végig a helyszínen.

Újpesti Dózsa: Hircsák István – Szamosi Ferenc, Palotás János – Kenderessy Balázs (VM), Molnár Tibor Dezső, Boróczi Gábor – Rancz Sándor, Pásztor György (VM) – Vagyóczky István (VM), Patócs György (VM), Gubó Gábor (BVSC) – Haléczius János – Szeghy Ferenc (cserekapus – VM)

Dynamo Berlin: Heinz Ohlber – Bruno Kappel, Dieter Voigt – Claus Krüger, Gerhard Klügel, Siegfried Schmidt – Kubik, Heinz Strietzel – Joachim Wilhelm, Heinz Noatzsch, Peter Hirschberg

A Dynamo Berlin második találatát megelőző pillanat

A mérkőzés első harmada igencsak gólgazdagra sikerült, a vendégek négy, a lila-fehérek két alkalommal tudtak a hálóba találni. A hazai gólokat Boróczi Gábor és Kenderessy Balázs ütötték. Előbbi a 10. percben talált be Molnár átadásából, utóbbi egyéni akcióból volt eredményes. A meccs krónikájához tartozik, hogy Hircsákot a 14. percben le kellett cserélni és a helyére Szeghy Ferenc állt be. A második játékrészben nem esett találat, míg a záró harmad egyetlen kelet-német gólt hozott, amivel ki is alakult a végeredmény.

Újpesti Dózsa – SC Dynamo Berlin

2-5

(2-4, 0-0, 0-1)

Az idény végével kezdődött minden elölről. Az Újpest vezetősége ismét nekidurálta magát a csapatépítésnek, remélve, hogy ezúttal már tényleg a jövőnek dolgoznak és nem kell újra átélniük a keret tragikus gyorsasággal bekövetkező szétesését. Az erősítést jelentő kiszemeltek megvoltak, a tervek realizálása azonban csak most kezdődött…

Az Újpesti Dózsa bajnoki bronzérmes csapatának kerete:

posztnévbajnoki
kapusHircsák István4/-
kapusPásztor Pál-/-
hátvédHaléczius János4/1
hátvédRancz Sándor4/2
hátvédSzamosi Ferenc4/1
csatárBán József4/3
csatárBoróczi Gábor4/4
csatárKatona Zoltán4/2
csatárMolnár Tibor Dezső4/2
csatárPalotás János4/4
csatárUjfalussy Róbert4/-

ErSzob

Kövess Minket a Facebookon is! Újpesti Jégkorong Történelem