Túl az első harmadon

Bár az Erste Liga tabellájára pillantva elég hektikusnak tűnik a helyzet (van csapat, amely még csak 5 meccset játszott, míg mások már 12 találkozón vannak túl), csapatunk is már lejátszotta az alapszakaszra előírt 27 tétmeccs több, mint harmadát, egészen pontosan 11 megvívott mérkőzésen van túl az UTE. Itt az ideje tehát értékelni az eddig látottakat, illetve megfelelő kontextusba helyezni a jelenlegi 5. helyünket a tabellán.

A koronavírus szinte már minden csapatot elért, vannak olyanok, akiket rövidebb-hosszabb pihenőre is kényszerített, így a jelenlegi Erste Liga tabella nem a valós erőviszonyokat mutatja. Helyette sokkal beszédesebb a vesztett pontokat megmutató tabella, amely így néz ki:

HelyezésCsapatMeccsszámSzerezhető pontokMegszerzett pontokVesztett pontok
1.Brassó618144
2.Csíkszereda515105
3.Vasas51569
4.MAC-HKB12362610
5.FTC12362214
6.DEAC11331914
7.Gyergyói HK9271116
8.Titánok721417
9.UTE11331320
10.DAB1030723

Nos, erre a fent látható eredményre én sem számítottam, míg össze nem raktam a táblázatot, egészen megdöbbentő. Természetesen még csak a meccsek harmadán (27/11) vagyunk túl (más pedig még ennyin sem), de nem túl bíztató a jelenlegi helyzet. Mint az közismert, a liga eltörölte a 2020/21-es kiírás középszakaszát (halleluja!), helyette kétkörös alapszakasz lesz, ezután az első 8 helyezett jut be a rájátszásba (arról nem találtam információt, hogy ezután választás, helyezés alapján párosítás következik-e, vagy pedig már egyből ekkor kihirdetik a zöldeket bajnoknak, mint tavaly – utóbbi természetesen csak egy rossz vicc).

A középszakasz eltörlése talán az egyetlen pozitív hozadéka a vírusnak, ám épp ennek következtében minden alapszakaszban lejátszott meccs felértékelődött. Idén nem lesz az elmúlt években megszokott javítási lehetőség január-februárban, hanem az alapszakasznak közvetlen befolyása lesz a rájátszásra.

Nem most kell csúcsormában lennünk, hanem februárra, és ez hosszabb folyamat is.

Virág Csaba, 2020.11.22., a MAC elleni vereséget követően

Minden tisztelettel, de a fenti idézettel idén nem feltétlen értek egyet. Valóban van benne igazság, a nagyon fontos meccsek majd akkor következnek, az alapszakasz mérkőzései „csak” fontosak, a fent is említett okok miatt. Miért van az, hogy Újpesten évek óta azt hallgatjuk, hogy nekünk csak a rájátszásra kell összeállnunk? Más csapatok miért tudnak akár egy egész szezont végignyomni teljes gőzzel? Mire várunk, mit remélünk ezzel a taktikával? Volt, hogy eredményre vezetett ez a hozzáállás az elmúlt években?

Utóbbi kérdést valószínűleg nem kell külön megválaszolnom, mindannyian tudjuk a megfejtést. Évek óta ezt a hozzáállást tapasztaljuk, hogy a vezetőség „elengedi” az alapszakaszt, mivel az úgysem fontos annyira. Egyrészt ez idénre megváltozott, másrészt többször elhangzott már ezen a blogon is: ha ilyen a kimondott hozzáállás a csapat részéről az alapszakaszhoz, akkor mégis hogyan várja el bárki, hogy a szurkoló lelkesedjen, izguljon, várja az őszi mérkőzéseket?

Fotó: UTEHoki FB oldal

Esélyes, hogy a fentiek mind-mind rengetegszer feltett (költői) kérdések, a megfelelő fülekbe ezek nem érnek el, így a változásra az esély minimális. Persze tudható, hogy az idei szezon sok szempontból különleges, de mégis, a sokéves tendenciák sajnos idén is megfigyelhetőek csapatunknál.

Természetesen a szurkoló már csak szurkoló marad, jóban-rosszban is, de mennyivel jobb lenne végre nem a szimpatikus, mindig még egy kis türelmet kérő vesztes csapat drukkerének lenni! Mindezek ellenére lássuk, milyen pozitívumok vannak idén csapatunknál (mert azért vannak ilyenek is):

A légióscsere szemmel láthatóan jobban sikerült idén, mint az elmúlt években. Chris Bodó egy egészen különleges korongozó, élmény nézni minden megmozdulását, Just-tal pedig egyre jobban megértik magukat a jégen. Vorobyev is nagy spílernek tűnik, ahogyan a védelembe érkezett két légiósra sem lehet egy rossz szavunk sem. Az idény közben közös megegyezéssel távozó Ljuducsiny-nak nem sok ideje volt megmutatni tudását, de a helyére érkezett Lamoreux is ígéretesnek tűnik pár meccs után.

Szintén az idény közben érkezett Szabad Kevin is, aki hasznos tagja lett csapatunknak, ahogyan a DEAC ellen bemutatkozó 17 éves Balázsi Márton játéka is említésre méltó volt, jól helytállt a győztes meccsen. Márkus Levi is kiválóan helyettesítette a korona miatt kidőlt Dusit – előbbi nem véletlenül kapott meghívót a válogatott keretbe is -, utóbbinak pedig még kell egy kis idő, míg újra elkapja a fonalat és biztos támasza lesz a csapatunknak. Novemberben végre Siki is bemutatkozhatott a jégen, reméljük a térde bírja még a terhelést idén és szép eredményeket érhet el a csapattal, hiszen ha valaki, ő megérdemelné.

fotó: UTEHoki FB

Egy kis fejlődés tapasztalható a csapat social média kommunikációjában is, ugyanis Instagram felületünkön a meccseken született UTE gólok után kis storyt oszt meg a szakosztály a gólt szerző játékosról – igen, ilyenek is kellenek! Emellett az idei meccsekről készült képek is egészen fantasztikusak helyenként (ezek az Utehoki Facebook oldalon érhetőek el), köszönet értük Jani Martinnak! Emellett szinte már minden meccs előtt kapunk tájékoztatást az aktuális hiányzókról (e posztok mellé ha a kimaradás oka és a kihagyás várható időtartama is odaférne, az szuper lenne), a mérkőzések előtt van visszatekintés az aktuális ellenféllel vívott legutóbbi meccsünkre illetve időnként kapunk híreket az utánpótlás csapataink szerepléséről is. Ha ebből lehetne rendszert csinálni…

Sajnos azonban a jól ismert okok miatt a mérkőzéseket (várhatóan még egy jó darabig) csak online illetve a tv-ben követhetjük. A járvány és a zárt kapus meccsek fényében rendesen felértékelődött minden idén ősszel a csarnokban töltött perc, főleg a Gyergyó elleni büntetők utáni győzelem (Stadel egyenlítése pár másodperccel a vége előtt, te jó ég) vagy a MAC magabiztos legyőzése. Innentől azonban marad az otthonról szurkolás, következő mérkőzéseinket nem is a tv adja majd, hanem az Erste Liga fizetős (500.-/meccs) oldalán kell majd néznünk – bízzunk benne, hogy mindenféle technikai fennakadás nélkül (ha nézhető lesz a stream, én nem sajnálom az 500 forintos összeget egy online közvetített meccsért).

Fotó: UTEHoki FB oldal

Folytatásként a héten lesz egy mérkőzésünk a legutóbb a DEAC-ot rendesen elkalapáló Vasas ellen, aztán pedig következik az első erdélyi túra nehezebbnél nehezebb meccsekkel. Most kellene megmutatni, hogy igenis több van bennünk, mint amit eddig láttattunk!

Összességében még nincs késő észbe kapni, helyes irányba tenni a szekereket és elindulni felfelé a tabellán. A játékos-alapanyag megvan hozzá, a COVID reméljük többet már nem tesz keresztbe nekünk, a szurkolók pedig lila gólokra kiéhezve ülnek majd a stream előtt, hiszen mi mást tehetnénk? Ki kell mondani, szar ez a helyzet, ezt most így kell kibekkelnünk, hogy mihamarabb visszatérhessünk a lelátóra és ne csak a hangosbemondóból zúgjon a HAAAAAAAAJ-RÁ LILÁK!

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*