Az elmúlt 3 napban három fontos hír is érkezett! Kezdjük azzal, ami sajnos nem a legjobb, Sági Martin Debrecenben folytatja a pályafutását, így Phil Kiss után újra egy fiatal játékos távozik az egyetemi csapathoz. Martinnak köszönjük az eddigi munkáját és sok sikert kívánunk neki a pályafutásához és a tanulmányaihoz egyaránt!
Jó hír azonban, hogy a csapat két vezére aláírt, így Varga Arnold és Benk András a következő szezonban is Újpesten lép majd pályára! Arnold védő létére igen ponterősen játszott, 57 meccsen 44 pontig jutott, +26-os mutatója pedig egészen kiváló, nem véletlen, hogy Jarmo Tolvanen beválogatta a Nurszultani világbajnokságon szereplő válogatott keretébe! Andris is nagyszerű szezont tudhat maga mögött, csapatkapitányunk 57 meccsen 53 pontot szerzett és +38-at mutathat fel, ő is tagja volt az idei válogatottnak! Benk 4., Arnold 3. szezonját kezdheti nálunk, mindketten igazi vezérek, a legjobb erősítés, hogy őket sikerült megtartani! Kapitányunk az alábbiakat mondta:
Örülök, hogy továbbra is lilában folytathatom a karrieremet. Szeretek itt játszani, öröm volt látni, hogy egyre több újpesti szurkoló bìztat minket a meccseken. Remèlem, hogy ütőkèpes keretünk lesz a következő idènyre ès sok szèp èlmènyt tudunk majd nekik is okozni. 3 szezon alatt kètszer is az elődöntő volt a vègső állomás, azèrt fogok küzdeni minden meccsen, hogy ez jövőre egy szebben csillogó èremmè èrjen.
Hajrá Lilák!
Leave a Reply