A középszakasz utolsó meccse következik

Utolsó mérkőzéséhez érkezik e hét szerdán az Erste Liga középszakasza. Csapatunk számára az aznap este hattól rendezett meccsnek gyakorlati tétje már nincs (az alsóház 2. helyéről előrébb se léphetünk illetve hátrébb sem csúszhatunk), a Hokiklubnak viszont ez lesz az utolsó meccse a szezonban, biztos szeretnének szépen búcsúzni a liga ezévi kiírásától.

Azt idén már többször láthattuk, hogy a tétnélküliség mennyire rányomta bélyegét csapatunk teljesítményére a korábbi meccseken: képesek voltunk kis csapatokat lebecsülni, illetve félvállról venni olyan meccseket, melynek tétje kisebb volt (vagy annak gondolta a csapat). Ennek köszönhető, hogy a Hokiklub elleni mérlegünk idén nyugodtan nevezhető siralmasnak (2 győzelem, 3 vereség) főleg úgy, hogy a Tüskecsarnok idén számunkra bevehetetlen erődnek és megalázó vereségek helyszínéül bizonyult.

Egy UTE szintű csapatnál megengedhetetlen, hogy ilyen statisztikával rendelkezzen a Hokiklub ellen, így a csorba kiköszörülése és a KMH elleni győzelmi mutatók 50%-ra javítása az alap elvárás a csapattal szemben. Akár van tét, akár nincs, ezt most be kell húzni, ennyivel tartoznak nekünk a srácok (főleg azoknak, akik mindkét Tüskés meccset a helyszínen élvezhették).

A szerdai meccs után egy pillanatra sincs megállás, csütörtökön már jön az ellenfélválasztás a playoffra. A felsőházban még sokféleképpen alakulhatnak az eredmények, de jelen állás szerint az elsőként végző zöldek valószínűleg a Titánokat vinnék meccsre, a második helyezett DAB pedig nagy valószínűség szerint minket választana. Ha így alakulna, akkor a negyeddöntőket megúsznánk erdélyi utazás nélkül, de ez még valóban csak találgatás, csütörtökön lesznek csak meg a fix párosítások. Utána viszont szinte rögtön kezdődik a nagyüzem, szombaton már jönnek az első meccsek, számunkra idegenben.

De először a szerdai, Hokiklub elleni meccset kell megvívni, erőt gyűjteni a playoffra, elkerülni a sérüléseket és nem mellesleg kárpótolni a szurkolókat.

Aki esetleg a korábbi élmények miatt nem mer/nem tud a helyszínen szurkolni a Tüskecsarnokból, azoknak az élő közvetítés linkje itt érhető el.

1 Trackback / Pingback

  1. Itt nézhető élőben az Erste Liga Playoff ellenfélválasztása – Újpesti Jégkorong

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*